Anyanyelvem

Minden népnek voltak valaha szent dalai, ám sok dal (némelyik a néppel együtt) a múltba veszett. Ámde mi, magyarok még mindig itt vagyunk. A magyarság ősi dalai megmaradtak a nép ajkán, így az utódok is megtanulhatják és tovább adhatják azokat a maguk utódjainak. A magyarok himnusz-előd énekei sosem harci indulók voltak, hanem egyházi énekek, imák, amelyben mindig megmaradásunkat kérik a Mindenhatótól. Nincs ez másként HIMNUSZUNK gyönyörű, vers és zene eggyé teljesedésében sem. Mindig volt, van és lesz Himnusz, Szent Korona, egy megtartó csoda, egy Magyar Valami, amit másnak, idegennek elmagyarázni nem lehet. És születnek új szent (= a hétköznapitól elkülönített, becsben tartott, szívből jövő) mondatok, dalok, amelyek beleszövődnek a magyar lélekbe, mint például a Nélküled. Nem felváltják, hanem növelik régi versénekeink összetartó erejét.

Isten, áldd meg a magyart

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!

Kárpát szent bércére,

Általad nyert szép hazát

S merre zúgnak habjai

Tiszának, Dunának,

Árpád hős magzatjai

Értünk Kunság mezein

Ért kalászt lengettél,

Tokaj szőlővesszein

Nektárt csepegtettél.

Zászlónk gyakran plántálád

Vad török sáncára,

S nyögte Mátyás bús hadát

Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt

Gyúlt harag kebledben,

S elsújtád villámidat

Dörgő fellegedben,

Most rabló mongol nyilát

Zúgattad felettünk,

Majd töröktől rabigát

Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain

Vert hadunk csonthalmain

Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám kebledre,

S lettél magzatod miatt

Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett s nem lelé

Bércre hág és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,

Kedv s öröm röpkedtek,

Halálhörgés, siralom

Zajlik már helyettek.

S ah, szabadság nem virúl

A holtnak véréből,

Kínzó rabság könnye hull

Árvánk hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbünhödte már e nép

A multat s jövendőt!

(Erkel Ferenc zenéjével)

Vörösmarty Mihály

Szózat

Hazádnak rendületlenül

Légy híve, oh magyar,

Bölcsőd az s majdan sírod is,

Mely ápol s eltakar.

A nagyvilágon e kívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, mellyen annyiszor

Apáid vére folyt;

Ez, melyhez minden szent nevet

Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős

Árpádnak hadai;

Itt törtek össze rabigát

Hunyadnak karjai.

Szabadság! Itten hordozák

Véres zászlóidat,

S elhulltanak legjobbjaink

A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,

Oly sok viszály után,

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagyvilág!

Hozzád bátran kiált:

"Egy ezredévi szenvedés

Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív

Hiába onta vért,

S keservben annyi hű kebel

Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,

És oly szent akarat

Hiába sorvadozzanak

Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog

Egy jobb kor, mely után

Buzgó imádság epedez

Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,

A nagyszerű halál,

Hol a temetkezés fölött

Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet süllyed el,

Népek veszik körül,

S az ember millióinak

Szemében gyászkönny ül.

Légy híve rendületlenül

Hazádnak, oh magyar:

Ez éltetőd, s ha elbukál,

Hantjával ez takar.

A nagyvilágon e kívül

Nincsen számodra hely;

Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.

(Egressy Béni zenéjével)

Csanády György

Székely himnusz

eredeti címe: Bujdosó-ének

Ki tudja merre, merre visz a végzet

Göröngyös úton, sötét éjjelen

Vezesd még egyszer győzelemre néped

Csaba királyfi csillag ösvényen.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ameddig élünk magyar ajkú népek

Megtörni lelkünk nem lehet soha

Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján

Legyen a sorsunk jó vagy mostoha.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Keserves múltunk, évezredes balsors

Tatár, s török dúlt, labanc rabigált

Jussunk e honban, Székely Magyarföldön

Szabad hazában élni boldogan.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Már másfélezer év óta Csaba népe

Sok vihart élt át, sorsa mostoha

Külső ellenség jaj, de gyakran tépte

Nem értett egyet otthon sem soha.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk,

Mentsd meg e népet, vérző nemzetet!

Jussunk el honban, székely magyar földön,

Szabad hazában éljünk boldogan.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Ki tudja, innen merre visz a végzet,

Országhatáron, óceánon át.

Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped,

Székely nemzeted Kárpát-bérceken.

Hős szabadságát elveszti Segesvár

Mádéfalvára fájón kell tekints

Földed dús kincsét népek élik s dúlják

Fiaidnak sokszor még kenyérre sincs.

Maroknyi székely porlik, mint a szikla

Népek harcának zajló tengerén

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja

Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!

Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja,

Csaba királyfi gyűjti táborát.

Szűnik az átok, kiapadt a kútja,

Szívünkön égi öröm lángol át.

Hiába zúgsz már gyűlöletnek árja,

Megáll a szikla, nem porlik tovább,

Imánk az Istent újra megtalálja,

Köszöntsd ma népem, üdvöd hajnalát!

(Mihalik Kálmán zenéjével)

Régi székely himnusz

Ó, én édes jó Istenem,

Oltalmazóm, segedelmem,

Vándorlásban reménységem,

Inségemben légy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát,

Vándorlegény vándorbotját,

Vándor székely reménységét,

Jézus áldd meg Erdély földjét.

Vándor fecske hazatalál,

Édesanyja fészkére száll,

Hazajöttünk, megáldott a

Csíksomlyói Szűz Mária.

Csángó himnusz

Csángó magyar, csángó magyar,

Mivé lettél csángó magyar?

Ágról szakadt madár vagy te

Elfeledve, elfeledve.

Egy pusztába telepedtél,

Melyet országnak neveztél,

Most se országod, se hazád,

Melyet országnak neveztél.

Idegen nyelv beborít, nyom,

Olasz papocskák nyakadon,

Nem tudsz énekelni, gyónni,

Anyád nyelvén imádkozni.

Én Istenem, hová leszünk,

Gyermekeink, s münk elveszünk!

Melyet apáink őriztek,

Elpusztítják szép nyelvünket.

Halljuk, áll még Magyarország,

Úristenünk, Te is megáldd,

Hogy rajtunk könyörüljenek,

Elveszni ne engedjenek.

Mert münk is magyarok vagyunk,

Még Ázsiából szakadtunk,

Úristen, sorsunkon segíts,

Csángó magyart el ne veszítsd!

Boldogasszony anyánk

(régi magyar himnusz)

Boldogasszony anyánk, régi nagy pátrónánk,

Nagy ínségben lévén így szólít meg hazánk: