Nyelvújítás

     Nyelvészeink, tudósaink napjainkban is időről időre „haladnak a korral”, és a nyelvünkre ömlesztett idegen (főleg angol) szavakat igyekeznek úgy beültetni, hogy azt ne vesse ki magából a magyar nyelv. Ha másként nem megy, legalább kiejtés szerint írhatjuk a betolakodókat. Ebben sajnos a mostani fiatalság nem partner – tisztelet a kivételnek -, mert a világ a nagy összemosást erőlteti. A végén eljutunk oda, hogy makogunk, mint a majmok, mert már beszélni is lusták az emberek. Írni meg pláne! „v h egs vok lol rip” Borzasztó! Az a véleményem, hogy ha mindenfélét összeömlesztünk, abból bizony moslék lesz. Van már szelfi, a butik vagy a biznisz már szinte magyar, és sorolhatnám. Az is valami, hogy írhatom az e-mailt ímélnek – bár én az e-levél szót használom. (Saját nyelvújítás, eh-eh…) De nem szaporítom a szót, átadom a helyet a nyelvújításnak.

    A nyelvújítás a nyelv életébe való mesterséges beavatkozás. Magyarországon a XVIII. század végén kezdődött el egy országos méretűvé vált nyelvújító mozgalom, és körülbelül 1820-ig tartott. Szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy számunkra életmentő volt ez a mozgalom.

    A magyar nyelv romló állapotára a felvilágosodás eszméinek terjedése irányította rá a figyelmet. (A magyar nyelv szegényes, a szakkifejezéseket németül vagy latinul lehet csak mondani, és a jog, a tudomány és az egyház nyelve is a latin. Nincs egységes helyesírási rendszer, sem egységes köznyelv, csak nyelvjárások sokasága. Fontos ok volt még, hogy a mozgalom a függetlenedési harcba is illeszkedik: a nyelvi függetlenség az első lépés a nemzeti függetlenedés felé.)

    Eleink még időben felismerték, hogy a szellemi élet felvirágzásához arra van szükség, hogy művelése a majdan mindenki számára érthető anyanyelven történjen. A korabeli magyar nyelv viszont egyelőre nem volt elég árnyalt ahhoz, hogy a hivatalos latin és a mellette használatos német helyébe léphessen. A felvilágosodás hajnalán Bessenyei György több írásában sürgette az anyanyelven való művelődés lehetőségének megteremtését. "Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem" – állapította meg a lényeget. A kor értelmisége eltöprengett azon a jóslaton, amely szerint száz év múlva el fog tűnni a magyar nyelv, s vele együtt a magyarság is. Ezért szépírók, költők és tudós szakírók (többek között nyelvészeti, matematikai, filozófiai, orvosi, hadi, állattani, botanikai szerzők) egész sora csatlakozott a nyelvújítókhoz. Megindult a magyar nyelvű hírlapirodalom, folyóiratok születtek. 1830-ban megkezdte működését a Magyar Tudós Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia elődje. Pályázatokon a nyelvvel kapcsolatos pályaművek mérettettek meg, kemény viták zajlottak, és a nyelvújítás közüggyé vált. A nyelvújító harc vezére pedig - elméleti felkészültsége és munkásságával kivívott tekintélye révén - Kazinczy Ferenc lett.

    Kazinczy rengeteg szót alkotott, mint például: füzet, egyesület, kedvenc, szellem, keringő, alkalom, szorgalom, hálás, gyönyör, felvonás, korszellem, részvét, évszak, enyhe, könnyelmű, féltékeny, szerény, magány, tökély, édeskés, dereng. Munkássága azonban stílusújítóként még jelentősebb, mint szóújítóként. Legfőképpen Kazinczynak - az első, elvi alapokon álló magyar nyelvesztétának - az érdeme, hogy a nyelvújítás korában a szépirodalom stílusa a korábbinál sokkal változatosabb, erőteljesebb és árnyalatokban gazdagabb lett.

    A későbbiekben a népköltészet iránt feltámadt érdeklődés, valamint Petőfi, Tompa, Arany, Jókai művészete nagy ellenhatással volt a nyelvi divatjelenségek megmerevedésére: működésük hatására sokban közeledett egymáshoz az irodalmi nyelv és a köznyelv. Míg Kazinczy úgy vélte, az irodalom csak a műveltekhez szól, Petőfiék a nép nyelvét emelték irodalmi rangra. A Kazinczyék által megújított nyelven írtak, de megfrissítették a stílust.

    „Kazinczy Ferenc épp` olyan szükségszerűen jelentkezik a magyar irodalomban, mint Petőfi. Amit Kazinczy a magyar nyelvben elkezdett, azt Petőfi fejezi be. Kazinczy megújította a formát, Petőfi forradalmat csinált a tartalmat illetően. A forma megújításáért szervezkedni, kritizálni, az egyre eredetibb alkotásokkal előrukkoló művészeket összefogni és vezetni kell a nyelv ideálja felé. Ez szellemi diktátor szerep. Ez Kazinczy. A tartalom megújításáért meg kell ismerni a nép lelkét, a nyelv géniuszát. Ez szellemi forradalmár szerep. Ez Petőfi. És tegyük hozzá: aki forradalmat csinál a tartalmat illetően, az mindig újít a formán is.”

Fazekas István

    A nyelvújítás legfőbb eredményeként nyelvünk felbecsülhetetlen méretű és értékű szókinccsel és kifejezéskészlettel bővült, amely nélkül ma - legalábbis művelten - aligha tudnánk magyarul megszólalni. Nélkülözhetetlen szavak hosszú sorával gyarapodott nyelvünk, többek között a művészetek, a politikai élet, az érzelmi és értelmi működések, a tudományok, a kereskedelem, az ipar és a mindennapi élet területén. Ezzel párhuzamban megújult a stílus, és változatossága révén alkalmazkodott a különböző műfajokhoz.

Szóképzés

A nyelvújítók leggyakoribb szóalkotási módja a szóképzés. Mintájául a nyelvben természetes módon létrejött képzett szavak szolgáltak, de az újítók nemcsak az élő, termékeny képzőket használták fel, hanem a képzőket is felelevenítették, sőt, egészen újakat is alkottak.

Például: fagyaszt, illeszt, hízeleg, irodalom, társadalom, gerjedelem, bizonyíték, érzék, építészet, szobrászat, okvetlen, vízhatlan, féltékeny, zuhatag, jeleskedik, rejtelem, lelet, szobrászat, nyárias, népies, bizalom, türelem, növényzet, hordár, köteg, apály, szenvedély, puhány, dugattyú, álca, mérce, élc, bohóc, kéjenc, érv, terv, jogar, cukrászda, uszoda, gyurma, kelme, figyel, alkot, csomag, erény, okmány, alkotmány, előzmény, jelvény, mérnök, futár, bankár, téglalap, merénylő, pillangó.

Szóösszevonás

A szóképzés után valószínűleg a legtermékenyebb szóalkotási mód.

Példák: szellemdús, vérbő, láthatár, gyógyszer, dúvad, indok, gyümölcskosár, falióra, egyén, jelmez, gőzmozdony, zsebkendő, folyóirat, napfogyatkozás, vérszegény, búskomor, földrengés, nagylelkű, sajtószabadság, balhiedelem,, borittas, iskolaköteles.

    A példákból is látható, hogy minden - akár eleinte helytelenített - típus elterjedt, s ma már a legfurcsábbakat sem érezzük különösnek, sőt, akár összetett szónak sem. Például: könnyelmű (könnyű + elméjű), gyufa (gyújtó + fácska), lég (levegő + ég), higany (híg + anyag), indóház (induló + ház), talaj (talp + alj), csőr (cső + orr), rovar (rovátkolt + barom).

Szóelvonás

Lényege, hogy a szó végéről leválasztották a képzőt vagy a képzőnek érzett végződést, és használni kezdték az így megmaradt szót.

Például: dics, gyönyör, vizsga, emlék, pír, szomj, tan, űr, ék, gyár, érdek, ábra, cég, cím, gép, ded, kelet, nyugat, monda, lom, zene, kapa, árny.

Tájszavak beépítése a köznyelvbe

A nyelvújítók friss, kifejező elemeket látva bennük, sok nyelvjárási szót köznyelviesítettek..

Például: barangol, bucka, betyár, csalit, csapat, cserkészik, csökönyös, degesz, doboz, érdes, falánk, foszlány, hullám, hűs, inda, kelengye, lenge, lóca, meder, modor, moraj, renyhe, repkény, róna, sanda, sápad, silány, rimánkodik, szikár, zamat, kamat, kandalló.

A tájnyelvi szavak gyakran megváltozott jelentéssel kerültek a köznyelvbe, eredetileg mást jelentettek. Például: ázalék (főzelék, leves), páholy (csűr), rikkancs (csősz), bútor (batyu, tarisznya), bibe (kis seb). Egy határozóragot is elterjesztettek a népnyelvből: a -lag,-leg-et (például: színleg, főleg).

Régi szavak felélesztése

    A régi nyelvhez mint feledésbe merült, de használatra méltó szavak tárához fordultak a nyelvújítók. Az előző századok nyelvéből felelevenített szavak egyik része az eredeti jelentésében került vissza a nyelvhasználatba, másik része új jelentést kapott. Azonos jelentésben élt tovább például: a tartalom, szerkezet, év, dísz, fegyelem, ajánlat, áradat, aggastyán, bakó, hon, lomb, hölgy, agy, menet, őr, szobor, rege, verseny, fegyelem.

Új, a régivel valamilyen módon érintkező jelentést kapott többek között: alkalom, alak, börtön, segéd, szén, képez, ábrázol, másol, báb, vezekel, sirám.

Régi magyar személyneveket is felújítottak: Árpád, Ákos, Béla, Gyula, Zoltán

Idegen szavak, szószerkezetek fordítása

    A szavak nagy része összetett és igekötős formák átültetése, leggyakrabban német, latin, francia szavak tükörfordítása.

Például: álláspont, belátás, befolyás, légyott, rokonszenv, kivonat, pincér, hangulat, üteg, rajong, üzem, üzlet, anyag.

Személyneveket is lefordítottak: Szilárd (Constantinus), Győző (Victor), Soma (Cornelius), valamint szókapcsolatok sora is bekerült nyelvünkbe, például: jól néz ki; annak dacára, hogy; elveszíti a hozzátartozóit; igazat ad; ezt a darabot adják; jól áll neki; hatalmában áll.

Hála Istennek, a számnevek utáni többes szám nem bírta legyűrni nyelvünket! Nem kell azt mondanunk, hogy „három emberek mennek az utca két oldalain”…

Idegen szavak magyarosítása

    Ez ritkább eljárás, kevés szó maradt fent közülük. Például: pillér (francia pilier), bálna (latin balaena), gúla (olasz guglia), rím (francia rime). S már saját korukban sem találtak követőkre az effélék: paradíz, frizűr, karikatűr, tempel. Akadtak elég félresikerült próbálkozások is, ám a különféle szóalkotási módokkal életre kelteni próbált nyakatekert szavak tömegét nem fogadta be a nyelvhasználat.

    Az eddigiek során sok szó esett a szókészlet hihetetlen méretű gyarapodásáról, amely a nyelvújítás kori nyelvészeknek, íróknak, fordítóknak, tudósoknak köszönhető. A tudatos nyelvfejlesztéssel párhuzamban azonban természetesen a hétköznapi nyelvhasználatban is keletkeztek új szavak; ám ezeknek csoportját igen nehéz elkülöníteni a nyelvújítás során teremtett, illetve felelevenített szavakétól. A korban jelentős mértékben megszaporodott hangutánzó és hangulatfestő szavak például éppúgy származhattak közvetlenül a népnyelvből, mint ahogy tudatos szógazdagítás eredményei is lehettek.

    A jövevényszavak legtekintélyesebb része a németből származik - hiszen a század elején ez volt a művelt társasági élet nyelve, amit csak a reformkor vége felé kezdett felváltani a magyar -; a francia jövevényszavak és a nemzetközi vándorszavak is német közvetítéssel érkeztek nyelvünkbe. A német a század elején a művelt társasági élet nyelve volt, s csak a reformkor vége felé kezdte ebben a szerepében felváltani a magyar. Korabeli német jövevényszavaink például: smink, nett, sprőd, szaft, nassol, karalábé, kuglóf, kredenc, vicc, kuglizik, bank, retúr, stikában, lila, cakkumpakk. Latinból maradt meg például: a kandidátus, mágnás, kaució, prevenció, perszóna, nulla, akció, legális, produkál, akceptál, vegetál, degradál. Ezenkívül kisebb számban szláv és román jövevényszavaink is vannak a korból. (Természetesen tudjuk, hogy jóval régebben őseink a törököktől is átvettek jónéhány szót.)

    A nyelvújítás tehát sikeres volt, elérte célját. Kialakult többek között a jog, de főképp a tudomány magyar nyelve. Enélkül talán nem volna ennyi Nobel-díjasunk sem…  És habár sok szabálytalan szóalkotási móddal is találkozunk, ezekből mégis sok szó megmaradt, és ma már teljesen természetes módon használjuk.

    Nyelvünkben több, mint 10 000 szavunk a nyelvújítás korából származik. Furcsa belegondolni, hogy mennyi mindenre nem volt szavunk. De lett, csináltunk magunknak! És megmaradtunk mi is, anyanyelvünk is. Hiszen

"Nyelvében él a nemzet."

Kőváry László

Köszönjük szépen, Nyelvújítók!

*****

Van egy kedvencem, ami sajnos nem olvadt bele nyelvünkbe, pedig igazán illett volna az állatkára:

LOMHÁR = lajhár